Hosszas töprengés után…

Közeleg anya szülinapja, és én hetek óta csak azon gondolkozom, hogy mit adjak neki ajándékba. Azért érzem most ezt másnak, mert az 50. születésnapja lesz, így valami olyat szeretnék neki adni, aminek tudom, igazán fog örülni. Végül rájöttem, hogy mi is lesz anya számára a tökéletes ajándék. Onnan jutott eszembe, hogy nagyjából 5 éve karácsonyra kávét kapott tőlem. Nem emlékszem már milyen fajta volt, de narancsos íze volt, az biztos. Akkor mondta is nekem, hogy nagyon szereti az ilyen nem mindennapi kávékat. Sokszor fordul elő vele az is, hogy beül egy kávézóba, ha éppen a barátaival találkozik.

Ekkor kezdtem el az interneten, különleges kávék után kutakodni, és ekkor találtam rá az ajandek.varazslo.hu/blog/item/ajandek-kaveimadoknak weboldalra. Már akkor lekötött a honlap, amikor elkezdtem ott olvasni a kávékról, közben főztem is magamnak egyet, mert úgy megkívántam, pedig már este volt. Majd áttértem a webshopra, és elképesztően sokféle kávégépet találtam. Azonnal meggondoltam magam. Veszek anyának egy kávédarálót. Régen az ő anyukájának volt egy, amit anya sokáig használt, de sajnos eltört, így azt ki kellett dobni. Utána anya mindig őrölt kávét vett a kotyogós kávéfőzőjébe. De mindig megjegyezte, hogy mennyivel finomabb, amikor közvetlenül a főzés előtt őrli le a kávészemeket. Láttam azt is, hogy nem csak kávédarálót, de kotyogós kávéfőző is kínálnak az ajandek.varazslo.hu/blog/item/ajandek-kaveimadoknak weboldalon.

Eldöntöttem! Veszek anyának egy komplett szettet!

Kávédarálója amúgy se volt már, mert a régi eltört, a kotyogós kávéfőzője pedig már nagyon régi és kiszedhetetlen vízkő is van már benne. Természetesen e mellé választok majd szemes kávét, hogy azon nyomban ki is tudja majd próbálni az ajándékát. Megkérdeztem a húgát, hogy ő vajon mit szól ehhez az ötlethez, és azt mondta, hogy nagyon találó ajándék. Mindig, amikor anyának veszek ajándékot, a húgával szoktam konzultálni, hogy mennyire tartja jó ötletnek azt, amit kitalálok. Mindig megmondja, amikor valami nem jó ötlet. Egyszer viszont rendesen benéztem. Egy barátom anyukája vett elektromos kenyérsütőt, és annyira ötletesnek találtam, hogy én is vettem egyet anyának. Anya húga, Éva azt mondta, hogy soha nem fogja használni. Én azért megvettem. Természetesen anya csak egyszer használta azóta is. Az az egy alkalom is az én nyomásom eredménye volt, hogy próbáljuk ki legalább. Anya sokat szokott sütni és főzni is, de valahogy ez akkor nem jött be, Éva pedig meg is mondta azt. Ezzel szemben most nagyon támogatott.

Az ajandek.varazslo.hu/blog/item/ajandek-kaveimadoknak oldalon több fajta kávédaráló is van. Már csak ki kéne választanom a megfelelőt. Kotyogós kávéfőzőből ugyanolyat szeretnék, mint amilyen volt előtte is anyának, az nagyon jól bevált neki. A kávét illetően pedig Évát meg kell majd kérdeznem még, mivel ő eléggé szereti a kávékat, gyakran jár ilyen kereskedésbe is. Amikor megmutattam Évának az ajandek.varazslo.hu/blog/item/ajandek-kaveimadoknak oldalt, akkor mondta is egyből, hogy neki is kell majd tartania egy készletfrissítést, hiszen nagyon jó árban vannak itt a kiegészítők, kávéfőzők, és maga a kávé is. Ő az, aki aztán felismeri a minőséget, ha kávézásról van szó. Ezért is voltam még büszke magamra, mert nem csak az ötlet volt jó, hanem az ajandek.varazslo.hu/blog/item/ajandek-kaveimadoknak is nagyon jónak bizonyult, hiszen átment a rostán, Éva is jóváhagyta. Remélem, hogy anya örülni fog majd az ajándéknak, és szívesen használja majd.