A nemrég olvasott bukósisak tesztből kiderült, hogy jól választottam, mivel öt csillagos sisakkal rendelkezem!

Korábban egyszer már írtam a motoros „karrierem” elindulásáról és részleteiről, szóval ha olvastátok azt a bejegyzést, akkor tudjátok, hogy nagy figyelmet fordítok mindig a részletekre. A bukósisakom kiválasztásával is elszöszöltem egy keveset, mert olyat eszem ágában sem volt venni, aminek minden négyzet-centimétere ne tetszett volna. Sokáig kutattam a nekem legjobban tetsző márkát, színt és kialakítást, de megérte, mert tényleg olyan sisakom lett, amire ha ránézek még mindig hihetetlenül tetszik és imádom. Arra viszont sajnos nem fordítottam elég időt, hogy vajon a sisak biztonságilag és technikailag is megfelel-e, mert úgy gondoltam, hogy ha egy cég ilyesmit gyárt, biztos ért hozzá. Maga a felvetés egyébként nem volt teljesen pontatlan és alaptalan, de azért nem minden számít bukósisaknak, attól még, mert annak néz ki.

Nemrégiben belefutottam a neten egy bukósisak tesztbe ahol részletesen és jól érthetően leírják, hogy hol szabad venni sisakot és hol nem, illetve azt is, hogy egy jó bukósisakon milyen paramétereket és jelzéseket kell megfigyelni. Gondolom leginkább olyan embereknek szánták ezt az írást, akik még sisakvásárlás előtt állnak, mert az ő döntésüket mindenképpen megkönnyíti, de még nekem is hasznos volt. Ha valaki szintén ilyen szétszórt, mint én, annak is érdemes elolvasnia, mert utólag le tudja tesztelni a saját sisakját, hogy vajon az megfelelő-e, vagy sem. Ha pedig nem az, akkor legalább megtudta és tud ellene tenni valamit, ráadásul a következő modell kiválasztásánál már tudni fogja, hogy mire kell odafigyelni.

Nekem szerencsém volt, mivel a tesztet végigolvasva nem derült ki a sisakomról, hogy használhatatlan. Ha valaki bemegy egy akármilyen motoros boltba, legyen az az országon belül bárhol, csak olyan sisakokkal fog találkozni, amik megfelelnek az európai szabványnak és biztonságosak. Azt viszont erősen kiemelték, hogy a piacokon, illetve egyéb olcsó helyeken árusított sisakok inkább csak ilyen bukósisaknak látszó tárgyak, nem pedig valódi védőfelszerelések, így azokat ajánlatos messziről elkerülni. Mondjuk nem tudom, hogy kinek jut eszébe vasárnap délelőtt a piacon a zöldségek mellé beszerezni egy bukósisakot is, de hát nem vagyunk egyformák, biztos van akit lenyűgöz az, hogy a piacon mindent megtalál.

Már alapból azt megnyugtató volt olvasnom, hogy mivel motoros boltból szereztem be a sisakomat, így már alapból nem számít rossznak a választásom, de tovább haladva a cikkel még jobban felderült az arcom. Az egy dolog, hogy minden sisak megfelel a szabványnak, de azért vannak köztük különbségek, még ha annyira nem is kirívóan. Nem véletlen az, hogy lehet vásárolni bukósisakot húszezer és négyszázezer forintért is, valamilyen különbség azért kell, hogy legyen köztük. Persze itt is számítanak a márkák, szóval ha valaki olyan sisakra vágyik, amiről még egy laikus is tudja, hogy mi az, akkor annak borsosabb ára van, viszont ha csak olyat engedhet meg magának, ami egyáltalán nem híres, de cserébe olcsóbb, azzal is teljesen jól jár. Ötös skálán osztályozzák a sisakokat, ahol az ötcsillagos a legjobb, az egycsillagos pedig a legrosszabb, és érdekes módon egy független teszt vizsgálatai alapján az is kiderült, hogy nem biztos, hogy a nagy márkák sokkal jobbak, mint a kicsik, mivel sokszor az olcsóbb modellek jobb értékelést kaptak a szakértőktől, mint a drágábbak.

Én egy középkategóriás sisakot választottam még anno, amiről némi utána olvasás után kiderült, hogy remek döntés volt! Nemcsak, hogy megfelel az európai szabványnak, hanem a független teszt öt csillagra értékelte! Szerencsém volt, hogy ennyire jól sikerült beleválasztanom, de azért másoknak ezt nem ajánlanám. Ha valaki szintén bukósisak-vásárlás előtt áll, akkor mindenképpen olvassa el az említett tesztet, utána pedig nézzen jól utána, hogy mit választ és miért. Megéri ennyi időt rászánni, hiszen egy jó sisak akár életmentő is lehet!