Váltóolaj vagy konyak?

Azok a gondtalan középiskolás évek. Emlékszem, amikor máson sem járt az eszünk, csak azon miképpen fogjuk meginni a magunkét hétvégén. Főleg amikor hosszú hétvége jött! Gyors egyeztetés egymás közt, hova kéne menni, majd amikor elérkezett a péntek délután, bevásárolni. Rutinosan már nem egy hipermarketből szereztük be azt az italmennyiséget, amit egy ilyen hosszúhétvégén elfogyasztottunk, hanem az egyetlen ital nagykereskedésből, ami piciny városunkban található.  Hasznosak ezek a kereskedések, mert pénztárca barát megoldást biztosít, de csak akkor, ha nagymennyiségben vásárol az ember.

váltóolajMegvettünk mindent, amit kell és máris indultunk, Szécsény városába, mert mellette található a Robinson szigetek nevű horgászparadicsom. Pár faházat béreltünk itt ki két éjszakára. Én és még néhány haver kocsival közelítettük meg a helyet. Még jó, hogy befértem a kocsiba, mert nem lett volna sok kedvem buszra szállni és úgy döcögni le Szécsénybe, majd onnan valamilyen úton-módon eljutni a célig… Ráadásul a sofőr nagyon igényesen rendbe tartja mindig az autót, szóval még az a kicsi félelem se volt, bennem, hogy netán lerobbanunk lefelé menet, mert tudtam, hogy a csomagtartójába mindig rejteget megfelelő mennyiségű szerviz holmit. Most sem volt másképp és figyelmeztetett is, hogy vigyázzunk, mert van egy kólás flakon, amibe nem bekevert, vagy csak átöntött ital van, hanem váltóolaj. Sajnos ezt az infót csak négyen hallottuk, akik busszal érkeztek, nekik fogalmuk sincs. Ez azért volt baj, mert általában az autó csomagtartójából szolgáltuk ki magunkat, bár merre is jártunk.

Megérkeztünk a Robinson szigetekre. Elkezdődött a gondtalan hosszúhétvége, csak barátokkal, jó levegőn, étel ital minden. Elég nagy autókedvelő a társaság, ezért amíg nem hatott az ital nagykereskedésből szerzett zsákmány, a téma a járművek és bütykölése volt. Volt szó a legjobb ablaklemosó folyadéktól a motorolajon keresztül, az alkatrészekig, sőt még arról is ki hol szokott vásárolni és mennyiért. Mint kiderült, legtöbben az internetes boltokat kedvelik, mert gyors egyszerű és nagyobb a választék, mint egy mezei autósboltban. A termékekről nagyon jó termékleírások vannak, sőt már videókat is mellékelnek, hogyan hasznosítsuk azokat.

Ahogy telt múlt az idő, fogytak a párlatok, párásodtak az agyak. Reggelre kiürült a kocsi csomagtartója, pedig tele volt minden jóval. A legnagyobb probléma, az volt, hogy a flakonba kitöltött váltóolaj is eltűnt, lehetséges valaki elfogyasztotta… Ezzel két probléma volt. Egy, valaki nagyon rosszul lehet, kettő, nem fogjunk tudni elindulni a kocsival. Ment a tanakodás, hogy mihez kezdjünk, amikor benyögtem, hogy miért nem rendelünk a helyszínre, azokból a nagyszerű webshopokból. Mindenki díjazta az ötletet, főleg, hogy akkor nem kell megszakítania senkinek a hosszú tivornyát. AZ egyetlen sofőrünk intézte és rendelte a kedvenc online autósáruházából a kedvenc váltóolaját. Egy kis ráfizetéssel voltak olyan kedvesek és vasárnap is kiszállították! Így gondtalanul telt a szombat.

Vasárnap olyan 2 óra körül, már az autó készen állt, de a társaság még nem, szerencse, hogy a hétfő is szabad lesz, mindenki ki tudja magát pihenni! Elég nehezen összeszedte magát a társaság és 6 óra tájt hazaindultunk, persze akik busszal érkeztek, hamarabb leléptek, mert nekik indult a busz. Szépen nyugodtan, apókásan hazadöcögtünk. A friss olajtól az autó még kecsesebben és halkabban ment az úton.

Tanulságos egy hétvége volt számomra. Megtanultam, hogy az butaság határtalan, és ha túl sokat iszik az ember, még a váltóolajt is megissza… A pozitív tanulság pedig az volt, hogy vannak felhasználó, ügyfélbarát oldalak, ahonnan lehet rendelni és egyezkedni! Fontos, hogy rugalmas legyen a bolt, mert azzal rengeteg vásárlót tud szerezni, megtartani.