A ház eladás bonyodalmai és az energetikai tanúsítvány

Szerintem a legjobb dolgok egyike az, amikor meleg, kellemes nyári estéken a szabadban borozgatunk a barátainkkal. Itt nem feltétlenül a szabadtéri kocsmákra gondolok, hanem inkább egy jó kis kerti beszélgetésre. Ott nincs záróra, olyan zenét hallgatunk, amilyet szeretnénk, akár még tábortüzet is rakhatunk. Én nagyon szeretem az ilyen estéket. Van egy sajátos hangulata, amit semmi máshoz nem tudok hasonlítani. Az én baráti társaságomban az ilyen alkalmak már este hét körül elkezdődnek, és akár reggel hét óráig is eltartanak. Gondolom nem is kellene, hogy mondjam, de ilyenkor fogy az ital rendesen. De szerencsések vagyunk, mert a baráti társaságunk egyik tagjának a szülei egy ital kereskedést üzemeltetnek, így mindig bőven van mit innunk és soha nem jártunk még úgy, hogy idő előtt elfogyott volna a készlet. Természetesen fizetünk az italokért, de ismeretség révén sokkal olcsóbban kapjuk, mintha megvennénk az üzletben. Így komoly pénzeket tudunk megspórolni. Az pedig csak bónusz, hogy van egy saját szállítónk is.

A szállító barátunk egy ilyen beszélgetős este alkalmával mondta, hogy a nagy családi házukat eladják, hogy vegyenek két kisebb otthont. Az egyiket az ital kereskedésük közelében szeretnék megvásárolni a szülők maguknak. Mivel a ház árából a barátunknak is jutott volna, így (és egyébként is), kötelességének érezte, hogy segítsen a ház eladásában. Bevállalta, hogy fotókat készít, megírja a hirdetést, és ha lesznek érdeklődők, akkor megmutatja nekik a házat.

Ahogy felrakta a hirdetést már jött is az első komoly érdeklődő. Megbeszéltek egy időpontot és a barátom megmutatta a leendő vevőnek a házat. Nagyon elégedett volt vele, nagyon tetszett neki kivétel nélkül minden. Azt mondta a vevő, hogy pont ilyet keresett, mint az a ház. Másnap telefonált is, hogy vegyék le a hirdetést, mert a kiírt áron megvenné az ingatlant. Már fel is keresték az ügyvédet, aki figyelmeztette őket, hogy a szerződés aláírásáig feltétlenül szerezzenek be a házról egy energetikai tanúsítványt, mert az eladáshoz egy új EU-s rendelet szerint kötelező. Hirtelen persze mindenki kétségbeesett, hogy mi ez és honnan szerezzék be mielőbb.

Az ügyvéddel való egyeztetés után az első dolguk az volt, hogy utánanéznek a dolognak. Rá is találtak hamar egy szolgáltatóra, az e-tanusitas.eu oldalon. Innen megtudták, hogy valóban kötelező. Bár magát az ingatan értékét ez nem befolyásolja, mert valóban ráér a szerződés megkötésekor átadni az új tulajdonosnak, hiszen csak egyetlen példány készül róla, de a korábbi tulajnak nem is lenne már rá szüksége.

Biztos mindenki látott már ilyen besorolást például mosógépeknél. Lényegében ez is ugyanaz, csak természetesen nagyban. Egy ilyen tanúsítvány arról szól, azt igazolja, hogy az adott ingatlan milyen energetikai besorolás alá esik. Vagyis, hogy az épület fenntartása mennyi energiát emészt fel. Minden tanúsítvány kiállítását egy szakértői, mérnöki felmérés előzi meg, ez alapján készül el az igazolás. Ilyenkor minden olyan eszközt és paramétert megnéznek, ahol esetlegesen „elveszhet” az energia. Felmérik a nyílászárók állapotát, azok elhelyezkedését. A vizsgálat részét képezi még a fűtésrendszer, illetve a padló állapota is, de figyelembe veszik a ház falainak szigetelését is. Ezek ellenőrzése azért is hasznos, mert kiderülhet, hogy szükség van-e korszerűsítésre, és ha igen, akkor milyenre.

Egy tanúsítvány jellemzően tíz éves időtartamra szól. Ez alól kivételt képez, ha a tíz év alatt egy olyan nagyobb beruházás, nagyobb korszerűsítés történik, ami miatt az energetikai besorolás módosulhat. Hiszen ilyen esetben a korábbi tanúsítvány érvényét veszti.

Az viszont fontos, hogy nem minden épülethez kötelező az energetikai tanúsítvány. Például mezőgazdaságban használt épületeknél, ideiglenes épületeknél, illetve műhelyek eladásának esetében nincs rá szükség.

Mivel az e-tanusitas.eu oldalán minden szükséges információt megtaláltak a tanúsítvány elkészítésének menetéről, így arra jutottak, hogy nem is keresnek tovább, hanem őket kérik fel a tanúsítvány elkészítésére is. A döntésnek volt egy másik oka is, mégpedig az azonnali felmérés. Mivel az energetikai tanúsítvány szükségessége új információ volt számukra, így az idő is szűkössé vált, ezért mielőbb meg kellett szerezni a papírt.

Egyik nap, kora reggel felhívták az e-tanusitas.eu oldalán található telefonszámot és jelezték a dolog sürgősségét. A barátom úgy fogalmazott, hogy a csapat nagyon profinak tűnt, és emellett nagyon segítőkészek is voltak, mert megnyugtatták, hogy ha aznap már nem is, de másnap reggel mindenképpen kiküldenek egy mérnököt, hogy elvégezze a felmérést. Végül a szakember még aznap késő délután megérkezett, és ami még meglepőbb volt, hogy a gyors kiszállásért cserébe semmiféle plusz költséget nem számoltak fel nekik. És legyünk őszinték, ez azért manapság egyáltalán nem jellemző dolog. Szóval a szükséges mérések elvégzése után értelemszerűen némi idő szükséges a tanúsítvány kiállításához, hiszen a mért adatok alapján bizonyos számításokat kell elvégezni ahhoz, hogy kiderüljön, hogy a felmért ingatlan milyen energetikai besorolásba tartozik. A tanúsítványt akár már a felmérés után 24 órával elkészítik, de ha még rövidebb idő áll rendelkezésre, akkor a tanúsítvány azonosítószámát elküldik az ügyfélnek, amivel már megköthető az adásvételi szerződés.

Ekkor fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy vajon ehhez kellenek-e valamiféle papírok, vagy esetleg számlák mondjuk a fűtésről, vagy a vízfogyasztásról, mert hát azt gondoltam, hogy ezek talán fontosak lehetnek a reális végeredmény szempontjából. De a barátom azt mondta, hogy igazából semmi ilyesmire nincs szükség, de az mindenképp segítség lehet, ha a kiérkező mérnöknek tudunk mutatni, mondjuk egy alaprajzot, esetleg egy műszaki rajzot. De ezek nem feltétlenül szükséges dolgok, csak nyílván segítik a munkát. Ami viszont mindenképp kell, az a helyrajzi száma a lakásnak, vagy háznak, hiszen ennek szerepelnie kell a tanúsítványban is.

Ugyan én nem tudom, hogy egy ilyen felmérés pontosan mennyi időt vesz igénybe, vagy igényel-e bármiféle eszközt, de abban biztos voltam, hogy ez rengeteg pénzbe kerül. Először a barátom is ezt gondolta, de a honlapon fel vannak tüntetve az árak is, amik közel sem egyeztek az elképzelésekkel. Különböző árszabások vonatkoznak a budapesti és a vidéki ingatlanokra, illetve az sem mindegy, hogy lakásról vagy családi házról van szó. Ezek mellett még természetesen szempont az ingatlan mérete is. A maximális összeg, amennyibe egy energetikai tanúsítvány kiállítása kerül, 29.990 forint, de ez egy vidéki, akár 300 négyzetméteres ház felmérésének az ára. Az árak sokkal korrektebbek, mint én azt gondoltam volna.

A tanúsítvány mellé pedig még ajándékot is adnak: egy olyan kis könyvet, ami tele van hasznos takarékossági tippekkel, felújítási tanácsokkal, de még ingatlan eladásra és bérbeadásra vonatkozó információkkal is. Emellett pedig, lehetőség van mozi jegyeket is nyerni az e-tanusitas.eu szolgáltatásait igénybe vevők számára, de ez ugye már csak szerencse kérdése. Nagy szerencséjük volt, mind a szolgáltatóval, mind pedig magával az ingatlan eladással. Hiszen szinte rögtön sikerült eladni a házat, az első érdeklődő vette meg, ráadásul a megszabott áron. A szerződést pedig a napokban már alá is tudják írni.

e-tanusitas.eu