Italok a legjobb italhűtőben, amit csak találhattam

Üzletember vagyok, és 18 éves korom óta vezetem a saját vállalkozásomat. Minden akkor kezdődött, amikor abban az évben megnyitottam egy italkereskedést a városközpontban, és az üzletem gyorsan nyereségessé vált.

Ezután elkezdtem más lehetőségek után nézni, és három évvel ezelőtt nyitottam egy második üzletet a városban. Ezúttal azonban nem volt olyan sikeres – 15 hónapon belül bezárt.

Ma már van egy társam, aki segít nekem az üzlet vezetésében. Új lehetőségeket is keresünk, mert a jelenlegi helyünk túl kicsi ahhoz, hogy tovább növekedjünk. Szeretnénk egy nagyobb helyet találni, ahol több alkalmazottat tudunk felvenni és bővíteni a termékkínálatunkat.

Anno egyébként az első munkahelyem még diákként épp egy italnagyker volt a szülővárosomban. Az nem volt igazán nekem való – nem szerettem a munkát és az embereket sem. Mindig panaszkodtak valamiért, és nagyon negatívan álltak mindenhez. A munkaidő hosszú volt, és a főnököm egy igazi púp volt a hátamon. Állandóan kiabált velünk, és fogalma sem volt arról, hogyan kell motiválni a munkatársait. Mindössze hat hónapos munkaviszony után úgy döntöttem, hogy ez nem nekem való, ezért felmondtam, és hazamentem a szüleimhez, amíg másik állást kerestem. Nem volt könnyű másik állást találni, mert akkoriban nem sok munkahely volt – főleg nem olyan, ahol jól lehetett volna keresni! Az egyetlen lehetőség, ami adódott, egy hasonló pozíció volt egy másik üzletben, a lakóhelyem közelében. Az ottani főnököm kedves és barátságos volt, de ő sem brillírozott abban, hogy motiválja az alkalmazottait – de itt azért már sokkal jobban éreztem magam. Itt jött az elhatározás, hogy saját bizniszt indítsak.

Az italhűtő berendezések egy kisebb és egy nagyobb bolt számára is létszükségletet jelentenek. Mivel jelen esetben a nagy részük az eladótérre koncentrálódik – legalábbis így tervezem – ezért az is fontos volt számomra, hogy praktikusak és esztétikusak is legyenek. Ezt szerencsére mind megtaláltam az RDealer webáruházban, ahogy kiváló minőségű, masszív pultokat és egyéb eszközöket is. Mivel kávét is szeretnék kínálni az üzletben, ezért elsődleges volt egy jó kávégép és/vagy kávéautomata kiválasztása. Szerettem volna, ha nem kell spúrnak éreznem magam, de azért jó áron vásárolhatok. Már csak ezért is volt nagyon jó érzés rátalálni az RDealerre. Amikor egy weboldal ilyen profin van összerakva, akkor az ember már a kezdetektől érez egyfajta magától értetődő bizalmat és szimpátiát a cég felé – legalábbis ez nálam így volt. Néhány másodperc már teljesen elegendő volt arra, hogy eldöntsem, náluk szeretnék vásárolni, tőlük vásárolok meg mindent, amit csak tudok a kisboltomhoz és mini “csemegésemhez”! Az RDealer egyébként alapvetően konyhaiparra szakosodott, ugyanis kis- és nagygépeket forgalmas egészen elképesztő mennyiségben. Az országos szinten kizárólag Tapolcán elérhető cég úgy oldotta meg a fizikai távolság problémáját, hogy létrehozott egy webshopot, ahová a telephelyükön fellelhető összes terméket feltöltötték részletes adatlapokkal, fotókkal, így aki messzire lakik, az is megtekintheti őket – sőt mi több, házhoz is lehet rendelni azokat. Minderre én egyébként csak biztatni tudok mindenkit – lejártak már azok az idők, amikor az online vásárlás bonyolult és kockázatos volt… Főként az RDealernél nem fordulhat ilyen elő, ugyanis a lehető legtöbb infóval segítenek bennünket, ahogy csak tudnak! Míg korábban azt gondoltam, akárhányszor csak álmodoztam a saját üzlet elindításáról, hogy hosszú napokat kell töltenem boltról boltra járva, értékesítőknek magyarázkodva, addig az RDealer teljesen megmentett ettől a rémálomtól! A saját tempómban, kényelmesen, a szabadidőmben ismerkedhettem meg a termékeikkel. Ahol van net vagy wifi, ott van az RDealer is – egész praktikus, nemde?

Szeletelő gép, jégkása készítő, pizzasütő kemence? Vagy csak néhány edény, zöldséghámozó és merőkanál? Kisebb gépek és egészen minimális kiadást jelentő konyhai eszközök is elérhetőek a kínálatban. És hogy mi a kedvenc részem az oldalon belül? Na nem a Szeletelő gép, hanem a site-on belül üzemelő blog, ahová a legkiválóbb szakmai cikkek érkeznek időről időre. Ha valaki csak ismerkedik ezekkel a konyhai eszközökkel, akkor is kiváló és érdekes olvasmányt jelentenek ezek a bejegyzések, ha pedig már ismerjük a kiváló gyártókat és neveket, akkor végképp! Összességében a választásban is segíthetnek ezek a hosszabb-rövidebb blogposztok, úgyhogy abszolút ajánlott rájuk néhány pillantást vetni a rendelés véglegesítése előtt.

Tehát akár a Szeletelő gép, akár egy több százezer forint értékű konyhai nagyipari gép legyen az áhított, beszerzésre váró eszköz, az RDealer internetes áruházánál (és blogjánál) keresve se találhatnánk jobbat. Bízom benne, hogy másnak is annyira elnyeri a tetszését ez a szuper oldal, mint nekem. Míg korábban sosem tudtam, hol lehet jó minőségű olasz konyhai gépeket beszerezni, addigra mára már mindenkinek egyből tudom ajánlani az RDealertől a Desco és az Ilsa gyártmányú gépeket, hiszen ezek a nevek a legjobb garanciát jelentik arra, hogy igazi értékálló darabot választunk magunk – és végső soron a konyhánk, vállalkozásunk, kollégáink – számára!

Tehát ugyan nem én vagyok az RDealer fő célcsoportja, de még én is számos kedvemre való árucikket találtam náluk. Így bízom abban, hogy aki nagyobb fába vágja a fejszéjét még nálam is, esetlegesen meglévő ipari konyhájának gépállományán szeretne kicsit frissíteni, emelni a tétet, annak tudtam most egy jó tippet adni az RDealer online áruházával. Ha nem hiszitek, járjatok utána, ha pedig hiszitek, akkor ajánlom, hogy tegyetek vele egy próbát bátran!