A playmobil játékok még mindig nem mentek ki a divatból!

Gyerekkorom egyik hatalmas kedvencei voltak a playmobil játékok. A nosztalgia érzését pedig visszahozta, mikor az egyik nap egy kisgyerek a boltunkban hagyta az egyik playmobil figutáját. Természetesen a szüleivel érkezett, akikkel vásárolgattak, majd az egyik sorban szegényke elejtette a kis figurát, amit később én találtam meg. Fogalmam sem volt róla, hogy a gyerekek még szeretik az ilyesmit! Hiszen olyan gyorsan változik a világ, nem is nagyon tudom már követni, hogy éppen mi a trendi.

Természetesen a figurát megőriztem, mert úgyis rájönnek majd, hogy itt maradt, Így is lett, nagyjából egy óra múlva visszajöttek, és a figura iránt érdeklődtek, amit visszaadtam jogos tulajdonosának.

Nem bírtam ki, rá kellett kérdeznem, hogy honnan szerezték a figurát, mert én már szerintem egy évtizede nem láttam sehol. Az anyuka egyből lelkesen mesélte, hogy van egy jatekwebshop.eu nevezetű oldal, ahonnan lehet rendelni. Nagyon sok játékuk van, és nem ez az egyetlen, ami az én gyerekkoromban is híres volt, így, ha nosztalgiázni szeretnék, akkor mindenképpen ott keressek először, mert rengeteg sok játékuk van, olyan társasjátékok is, amik már igazi klasszikusnak számítanak, és ők mindig onnan szoktak vásárolni.

Megjegyeztem a honlapot, és otthon rá is kerestem, és igaza volt az anyukának, rengeteg sok játék kapható az oldalon, és nagyon sok van, ami még ismerős nekem a saját gyerekkoromból. Egyből rendeltem is egy társasjátékot, amit majd ki szeretnék próbálni, annak, ami nekem volt, sikeresen gyerekkoromban eltüntettem a darabjait. Hiába vagyok már kicsit koros a játékokhoz, én azt mondom: Játékra fel!