A feleségem folyamatosan nyavalyog, hogy nem törődöm vele eleget. Nem tudom, mire alapozza ezt a véleményét, de már a sok gondolkodásban és leginkább kínomban eljutottam odáig, hogy a nőkben valószínűleg kódolva van a kínlódás. Mikor összeházasodtunk, egy csóró kissrác voltam, nem volt semmim, csak egy gatyám, meg az iránta érzett szerelmem, és milyen érdekes, akkor még jó volt neki minden, kivéve, hogy nem talált elég ambiciózusnak. Kitaláltam, csak hogy megfeleljek az elvárásainak, hogy saját vállalkozást indítok. Nyitottam egy italboltot és nem is olyan sokára egy házat tudtam neki építeni önerőből, annyit kerestem vele. Szépen étünk, jöttek a gyerekek, jártunk nyaralni, meg volt mindenünk. Ezt persze ő sem vitatja. Akkoriban az volt a baja, hogy a gyerekek miatt nem tudott dolgozni, és be volt zárva a házba elmondása szerint. Én igyekeztem gyakran programokat szervezni, de valakinek etetnie kellett a sok éhes szájat, dolgoznom kellett. Már akkor rákezdett, hogy engem ő nem is érdekel, és hogy nem foglalkozom vele. Aztán, hogy kirepültek a gyerekek, felvetődött, hogy visszamenjen dolgozni. Nagyon okos a feleségem, de ennyi év kihagyás után nem könnyű visszailleszkedni a munkaerő piacra. Egy darabig próbálkoztunk vele, hogy besegített nekem, de az sem volt jó megoldás, mert nem tudta külön választani a magánéletet a munkától. Most ott tartunk, hogy tényleg otthon van, tényleg túl sok a szabad ideje, és amikor otthon vagyunk, az idegbajba kerget.
Folyamatosan nyaralásokat tervezget, aztán mikor mondom neki, hogy dolgoznom kell, és nem tudok eltűnni csak úgy hetekre, halálosan megsértődik. Pedig igyekszem a kedvében járni. A múltkor is kitalálta, hogy sosem lepem meg csak úgy magamtól semmivel. Nem nagyon értette, hogy nincs időm nekem a boltokat járni meglepetésért, ezért kitaláltam, hogy rendelek neki valamit a neten. Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen az, aztán úgy döntöttem, nézek neki valami ékszert. Találtam egy weboldalt, illetve pontosabban ajánlották nekem. Addig a pillanatig nem tudtam, mik azok a swarovski ékszerek.
Nekem a gyűrű az gyűrű volt, a nyaklánc meg nyaklánc. Azt meg tudtam különböztetni, hogy arany lehet vagy ezüst a színe alapján, de már mondjuk ott is összezavartak a fehérarannyal. Mindegy, ez egy másik történet. A lényeg, hogy most már sokkal képzettebb vagyok ékszerekből, mint egy férfitől bárki is elvárhatná. Ugyan is azzal a rendeléssel egy lavinát indítottam el. Vettem neki egy karkötőt, pontosabban rendeltem, és én balga az otthoni címünket adtam meg, szóval ő vette át a csomagot. Mikor kicsomagolta, igazi nőhöz híven először jött a gyanúsítgatás, hogy szeretőt tartok, de mikor nagy nehezen meggyőztem, hogy azt neki rendeltem, akkor meg sírni kezdett. Aztán mikor megnyugtattam, és kifaggattam, hogy egyáltalán tetszik-e neki, amit rendeltem, kiderült, hogy azt a színt nem is szereti. Na nem baj, gondoltam, majd kicseréltetjük, és hogy ne legyen hiszti, kitaláltam, hogy majd este együtt kiválasztjuk, hogy melyiket szeretné. Na, ez volt a hiba. Ugyan is én azt gondoltam, hogy rászánok egy délutánt, megrendeljük, kész, csönd van egy darabig. El kell, hogy mondjam, hogy azóta semmi mással ne töltöm a szabad időmet, csak neten rendelgetéssel. Olyan gellert kapott, hogy szinte minden nap böngészgetnem kell vele a neten, és az esetek többségében ékszereket. Nem merem neki megmondani, hogy mennyire unom az egészet, mert egyszer megkértem, hogy válassza ki nélkülem, és 1 hétig nem kaptam vacsorát. Szóval minden délutánomat ezzel kell töltenem, és én még jó pofát is vágok hozzá, csak legyen már csend. És akkor azt kapom a fejemhez, hogy én nem törődöm vele. Hát mi kell még? Mit tegyek? Úgy hiszem, ennek már sosem lesz vége. És az ember minél többet tesz, annál kevésbé elégedettek. De közdök, amíg az erőmből kitelik, mert az a feladatom, hogy boldoggá tegyem a feleségemet. A békesség és a finom vacsora érdekében végül is belefér minden nap egy fülbevaló rendelés. Vagy nem?