Aki volt már céges buliban, főnök nélkül, az már biztosan tudja, hogy ezeknél csak kevés jobb ilyen összeröffenés van. Persze nem lehet ilyet sűrűn csinálni, mert egy-két kollégát már az első után megutál az ember, de azért mindig mókás, amikor végig nézhetjük azt, hogy a napközben olyan konszolidált, illemtudó emberek hogyan változnak egy csapásra állatokká.
Volt munkahelyemen is részese lehettem nem egy ilyen eseménynek, de a legdurvább az volt, amikor egy ügyfeleknek rendezett céges vacsora az ügyfelek és a főnökök távozása után átalakult egy iszonyatos tivornyává. Akkor tájt történt az intézet összeolvadása és így eshetett meg, hogy a jogászok, az európai pályázatosok, a képzésirányítók, környezetvédők és az informatikusok közül is a keménymag maradt csak a helyszínen és nekilátott minden maradék alkohol elfogyasztásának. Gyakorlatilag soha nem látott pusztítás vette kezdetét, ami nem is elsősorban a mennyiség, hanem leginkább a sebesség tekintetében volt figyelemre méltó. Persze azért a mennyiségre sem volt panasz, mert pont annyira volt elegendő ez a maradék alkohol, hogy az ott maradt embereknek meghozza a kedvét a további iváshoz. Az egyik kolléga csak józan szemlélőként maradt a helyszínen, ugyanis ő kocsival volt, és küldetésének tekintette, hogy mindenkit hazavigyen, vagy legalább is azokat, akiket szeret. Felajánlottuk hát, hogy amennyiben összedobjuk a pénzt akkor elautózunk a legközelebbi éjjelnappaliba, és hozunk még alkoholt a party felhőtlen folytatásának érdekében. Az egyik környezetvédőnél nem volt készpénz, így úgy döntött, hogy elkísér minket és majd fizet kártyával. Előre féltünk az esettől, mert már a rendezvényen is a világmegváltó energiatakarékosságot hirdette boldog-boldogtalannak, de reméltük most, hogy kicsit elengedtük magunkat, kötetlenebb lehet a beszélgetés. Sajnos nem így lett.
A legközelebbi éjjelnappali, az egy családi ház alaksorában volt. Kiszálltunk a kocsiból, és arra lettünk figyelmesek, hogy a nagyon zöld kolléga bámul az épületre és valamire nagyon keresi a választ. Hamar ki is derült, hogy mi lehetett a kérdés a fejében, ugyanis amikor beértünk, akkor letámadta az eladót, hogy mi a helyzet a napelem rendszerrel. Az eladónak semmi köze nem volt sem a házhoz, sem az üzlethez, hiszen ő csak egy alkalmazott volt, de a kedves kollégánk egyre csak arra volt kíváncsi, hogy milyen oknál fogva nem kérték végül a napelem rendszert erre a családi házra.
Szegény eladó szabadkozott, hogy neki fogalma sincs, azt sem érti, hogy miről beszél az ember, de ittasan nincs is módjában kiszolgálni őt. Nekünk is sokáig tartott, mire összeállt a kép, ugyanis rájöttünk, hogy a kollégánk feleségének van egy vállalkozása, mely napelemes rendszereket épít ki családi házakra és más a lakossági épületekre. Szegény pénztárost hamar megsajnáltuk, és igyekeztünk róla leszedni a kollégánkat, de az csak kíváncsi volt a válaszra. Valószínűleg itt lehetett a helyszínbejárásnál, és most hirtelen kapott egy flesh backet, mással egyébként nem tudnánk magyarázni.
Nagy nehezen sikerült végre kiszolgálni az igényeinket, feltankoltunk rengeteg alkohollal és némi rágcsálnivalóval is, csak hogy nehogy csúnya vége legyen az estének, és visszaindultunk a hőn szeretett munkahelyünkre. Mire visszaértünk, a zene már sokkal hangosabb volt, mint a távozásunkkor, és gyakorlatilag mindenki mindenkivel táncolt. Sőt, voltak, akik az asztalokon is, voltak akik énekeltek és olyanok is akik meg már szinte alig láttak ki az arcukból. Nem voltam benne biztos, hogy a megvásárolt alkoholok közül mindre szükség van még azokban az állapotokban, de hát jó magyar emberek lévén addig ittunk, amíg el nem tűnt az összes teli üveg. Másnap a csapat nagy része betegállományban volt, ötletem sincs miért, de azóta is azon imádkoznak a még ott dolgozó kollégák, hogy a kamerafelvételek soha ne kerüljenek visszanézésre.