Így lett papír a nyomtatómhoz!

Azt hiszem, hogy az italozásnak az egyetemi években van a legfontosabb szerepe. Legalábbis, ha magamból és a baráti körömből indulok ki. Az egyetemeken sorra jönnek a bulik, akár hétköznap is, és persze ezeknek szerves része többek között az alkohol is, persze a mértéktartásról azért nem árt megfeledkezni. Az egyik szaktársam viszont mindig igyekezett valami jobbféle italt inni, vagy házibulik alkalmával készíteni. Nagy vágya volt, hogy nyisson egy olyan italkereskedést, és olyan italokat árulhasson, amik nincsenek sehol máshol az országban. Rengeteget kutakodott és dolgozott azon, hogy elérje ezt az álmát, és a helyzet az, hogy sikerült is neki. Hamarosan megnyitja álmai üzletét. Van még mit dolgozni rajta igaz, de a helyszín már megvan, ahogyan a design is. Jelenleg a dekorálás fázisában van, amiben a segítségemet is kérte, azt mondta rám bízza, tegyem, amit jónak látok. Egy grafikus ismerősömmel terveztettem logót, és szuper képeket, nekem pedig csak ki kellett nyomtatnom.

Pontosabban ki kellett VOLNA nyomtatnom, ha lett volna papírom hozzá. Neki is álltam keresgélni a neten, és így jutottam el a nyomtatoalkatresz.hu oldalára, vagyis pontosabban ide: https://nyomtatoalkatresz.hu/papir.

Az elején nem volt könnyű dolgom, mert jó sokféle méretű és minőségű papírt lehet itt vásárolni, de végignéztem a kínálatot, és megtaláltam, amiket kerestem. Rendeltem egy A3-as és egy A4-es méretű csomagot. Elolvasva a termékleírást, kicsit meglepődtem, hiszen még a papírokra is van garancia! Ilyennel még nem is találkoztam. Azért is volt szerencsés, hogy megnéztem a leírásokat, mert – mint ebből számomra kiderült – nem mindegy, hogy milyen a nyomtató, mert nem mindegyik papírra lehet például tintasugaras géppel nyomtatni.

Ezután egy kicsit elszomorodtam, amikor láttam, hogy egy narancssárga homokóra van mind a két termék mellett, mert ez azt jelenti, hogy valószínűleg a termék nincs raktáron, így várni kell rá egy kicsit. De olvastam a honlap tájékozató részén, hogy előfordulhat, hogy csak a rendszer nem frissített, és a termék azonnal hozzáférhető.

Úgyhogy egyből telefonáltam is az ügyfélszolgálatuknak, mert szerettem volna mielőbb kinyomtatni a grafikákat. Az ügyfélszolgálaton nagyon kedvesek és készségesek voltak, és azt mondták, nyugodtan adjam le a rendelést, igyekeznek minél előbb beszerezni és eljuttatni hozzám.

Így is tettem, már csak azért is, mert egy szuper akciójuk is volt – ami egyébként még mindig érvényes -, miszerint ha több terméket rendelsz, úgy olcsóbb lesz a darabár. Én mindenféle akcióra nyitott vagyok, így erre is le akartam csapni. Így a fotópapírok darabára, 6390 forint helyett, csak 5690 forint volt.

Ami a kiszállítást illeti, jó nagy meglepetéssel találtam szembe magam: az elején fel sem tűnt – nem is értem -, de ingyenes volt (és még most is az)! Nekem ez annyira tetszett, és nagyon szimpatikus volt, mert nem sok olyan webshopot láttam, ahol ingyenes lenne a szállítás. Ezután már csak azt kellett eldöntenem, hogy milyen módon szeretnék hozzájutni: házhozszállítással, vagy pedig csomagponton való átvétellel.

Mindkettő lehetőség a GLS-sel történik egyébként. Körülnéztem, hogy van-e a közelemben GLS Csomagpont, mert kicsit előnyösebbnek gondoltam, és hát volt, úgyhogy végül emellett döntöttem. Egyébként, ha valaki valami gigarendelést ad le – tehát jó nagy mennyiségben rendel -, akkor a nyomtatoalkatresz.hu a saját járműivel végzi el a kiszállítást, akárcsak a szerződéses partnereik részére, szerintem ezt nem árt tudni.

Egyébként, nem csak papírt lehet rendelni tőlük, hanem különféle tonereket, tintapatronokat és festékszalagokat is, és az akció, amiről már beszéltem, az ezeknél a termékeknél is érvényes, ami szerintem nagyszerű, mivel a tonereknek és patronoknak kicsit magasabb az áruk.

De a lényeg: sikerrel jártam a https://nyomtatoalkatresz.hu/papir-nak köszönhetően, és csak ajánlani tudom Neked is, ha papírt keresel a nyomtatódhoz.

https://nyomtatoalkatresz.hu/papir