A sörcsap mellé járó CO2 palack

Hogyha ki kéne emelnem egy dolgot, ami nehézséget tud okozni az italokkal való kereskedésben, akkor azok az alkoholos italok és a hozzájuk tartozó rengeteg probléma lenne. Alapból, olyan szigorúak az előírások, amiket az alkoholos italok árusításánál és beszerzésénél kell követni, hogy már azok is gyakran nehézséget okoznak, de azok legalább mind világosak és egyértelműek. Ennél nagyobb problémát okoznak maguk a vevők, akik a saját értetlenségükkel kerülnek szembe velünk. Az egyik legnagyobb visszatérő problémánk az a CO2 palackok beszerzése és ára – szinte mindenki, aki hordós sört vesz, úgy gondolja, hogy azt el tudja majd fogyasztani otthon, kényelmesen. Senki se veszi figyelembe, hogy ahhoz bizony kell egy sörcsap, és ki kell fizetni a CO2 palack árát is, ha inni akarnak belőle, és azért jó szokásuk, hogy minket tesznek felelősség. „Miért árulnak kinyithatatlan terméket?”

co2 palack árHogy teljes egészében leírhassam a történetet, azt kell még tudni, hogy a nagyobb kiszerelésben vásárolható, úgynevezett hordós sörök manapság egyre nagy népszerűségnek örvendenek kedvező áruk miatt. Ezek gyakori ajándékok mind kollégáknak, szülőknek, mind barátoknak, mert a vásárlói általában elfelejtik a CO2 palack árát is beleszámolni a vásárlás költségébe. Ahhoz ugyanis, hogy valaki egy ilyenből ihasson, szükség van arra, hogy legyen otthon egy speciális sörcsapja, ami képes az ilyenek fogadására (ez általában még meg is szokott lenni, hisz ennyire körültekintőek azért vannak az emberek). Ebbe pedig hajtógázként be kell szeretni széndioxidot, amit általában palackos formában lehet vásárolni, legkisebb formában is 7 literes kiszerelésben – azt azonban senki se tudja, hogy ez kell ahhoz, hogy sört lehessen csapolni. A CO2 palack gáza ugyanis úgynevezett hajtógázként funkcionálva lehetővé teszi azt, hogy a sör a hordóból a csaphoz jusson, és ott fogyasztani lehessen.

Mivel ez nagyon sokakat az után ér meglepetésként, hogy megvásárolják a hordót, saját tudatlanságukért általában minket kezdenek el hibáztatni, és tőlünk várják el, hogy vagy vásároljuk vissza a terméket, vagy pedig adjunk nekik oda minden, a csapoláshoz szükséges hozzávalót. Nyilván nekünk egyik se áll módunkba, hisz mi nem forgalmazunk CO2 palackokat, de egy idő után rájöttünk, hogy a legjobban akkor járunk, ha felkészülünk az ilyen megkeresésekre. Ezért úgy döntöttünk, hogy keresünk egy helyet, ahonnan Budapestre és környékére is szállítanak (itt található ugyanis a mi vevőinknek is a fő köre), és elég kedvező CO2 palack árakkal rendelkeznek ahhoz, hogy senki se vegye lehúzásnak azt, ha őket ajánljuk. Mióta ez megvan, azóta ha valaki panaszkodni jön hozzánk, akkor egyszerűen megadjuk nekik a telefonszámot, ahol jellemzően kevés napon belül, házhozszállítással hozzá tudnak jutni a kívánt termékhez, és onnantól kezdve intézzék el maguk.

A bajaink azért itt még nem értek véget, mert a leleményes emberek még ez után is ki tudták találni, hogy nem értenek valamit: a CO2 palack nem jó a sörcsapjukhoz, a söröshordót nem lehet megfelelően kinyitni, nem működik semmit, és most már ráadásul még többet ráköltöttek a dologra, így elvárják, hogy minden magától menjen. Hogy teljesen lezárjuk a dolgot, ezért úgy döntöttünk, hogy még egy útmutatót is összerakunk az embereknek arról, hogy hogyan kell a CO2 palackot használni, mire figyeljenek, mivel bánjanak óvatosan. Rájöttünk ugyanis, hogy a dolog akár odáig is fajulhat, hogy valaki balesetet szenved, mert nem volt meg az az általános tudása a gázpalackokról, hogy hogyan szabad velük bánni, és miért veszélyesek – ha pedig egy ilyen után hozzánk jönnek, akkor az nem tesz jót az italkereskedésünk hírnevének. Így született meg az a részletes útmutatónk, ami még a reduktor gázpalackra való felhelyezéséről és a gázpalack sapkájának a levételéről is részletes leírást ad, nehogy valaki ne tudja, hogyan kell ezt biztonságosan megtenni. Azóta pedig valójában könnyebb a dolgunk, és kevesebben keresnek minket: most már lehet, hogy megnézik a vásárlás előtt, hogy mibe vágnak bele, és a CO2 palack árát is beleszámolják alapból a költéseikbe, a csap összeszerelését pedig az idejükbe.