Néhány éve megszakadt a kapcsolat az unokabáttyám és köztem. Abba most nem mennék bele részletesen, hogy mi volt ennek az oka, nem csak azért, mert senki másra nem tartozik rajtunk kívül, hanem azért is, mert nem emlékszem már az alap indokra egyáltalán. Pontosan ezért is kerestem fel nem is olyan régiben, mert tisztázni szerettem volna az okokat. a vicces az egészben az, hogy ő sem emlékezett rá, csak találgatni tudtunk, miközben a szociális hálónak köszönhetően újra egymásra találtunk. Nagyon hiányzott a társasága, hiszen az egész tini korunkat együtt töltöttük, együtt nőttünk fel tulajdonképpen, és amint már felnőttnek mondhatóak lettünk mind a ketten, meg is szűnt a nagy barátság. Pedig nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen ember vált belőle, éppen ezért választottunk egy közeli időpontot a személyes találkozásra.
Mikor már csak pár nap választott el a találkozótól, valamilyen isteni csoda folytán eszembe jutott, hogy pont a szülinapára tettük a nagy békülést. Azon nyomban súlyos gondolatok nehezedtek rám, ugyanis ötletem sem volt, hogy ilyenkor mit lehet tenni. Ezer éve nem találkoztam vele, nem is voltam abban biztos, hogy meg tudnám lepni olyasmivel, aminek nem csak pénzbeli, de eszmei értéke is van, és valahol azért kapcsolatos velem. szégyen vagy sem, de összesen két dolog jutott eszembe, valamilyen motorozással kapcsolatos dolog és a whisky. A motorokat világ életében imádta, és ha jól láttam a közösségi oldalon, akkor már van is neki egy szép kis túramotorja, melyhez valami csinos motoros csizma dukálna. A lábméretére még emlékeztem, illetve biztos voltam abban, hogy amennyiben nem jó az ünnepeltre a lábbeli, lehetőségem lesz visszacserélni más méretűre. Ugyanakkor kicsit drága mulatságnak éreztem, főleg, hogy lassan 7 éve nem is tudunk egymásról semmit. Azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy esetleg ő érzi majd magát kellemetlenül a nagyszabású ajándék miatt. Ugyanakkor nem volt képem egy üveg whisky-vel felköszönteni. Nem is túl maradandó és nem is túl személyes az ajándék.
Eldöntöttem hát, hogy egyik délután, munka után beugrom a közeli motoros boltba és a nem sokkal távolabb lévő italkereskedésbe is, és majd a helyszínen eldöntöm, hogy mi lesz a legjobb ajándék. Először a motoros csizmákat néztem meg. annyira szépeket találtam, hogy legalább kettőt tudtam volna venni unokabátyámnak is, de magamnak meg vagy egy tucattal. Nagyon nehéz volt ellenállni a kísértésnek, hogy inkább magamnak vegyek egy szép motoros csizmát, unokabátyám pedig minden bizonnyal egy whisky-nek is ugyanúgy fog örülni, mint bármi másnak. Erőt vettem magamon, és elhatároztam, hogy majd fizetés után visszalátogatok saját örömömre vásárolgatni, de most első az ajándék. Már vagy 15 perce álltam két motoros csizma közt vacillálva, amikor belém hasított a felismerés, kiválasztottam a szebbiket, és elhatároztam, hogy kerül, amibe kerül, mindenképpen a csizmát választom ajándékul. Az elhatározásom olyan erős volt, hogy nem is mentem már be az italkereskedésbe, hanem azonnal megvásároltam azt a szépséget, és hazasiettem, gondosan becsomagolni azt.
Elérkezett hát a találkozás ideje, és már nagyon izgatott voltam, hogy vajon mit fog szólni hozzám és legfőképpen az ajándékomhoz. Semleges helyen találkoztunk, csak ketten, szerencsére senki nem érkezett utánfutóval. Az biztos, hogy ha az utcán elsétál mellettem, akkor nem ismertem volna fel. annyira megörültünk egymásnak, hogy hirtelen, lányos zavaromban el is felejtettem átadni az ajándékot, még ő kérdezett rá, hogy mi van a dobozban. De amikor végre átadtam, megköszöntöttem, ő pedig minden várakozásomat felülmúló örömmel az arcán bontotta ki a vadiúj motoros csizmáját, az valami csodálatos érzés volt. Abban a pillanatban tudtam, hogy nagyon jól döntöttem, amikor az ital helyett a motoros csizma mellett tettem le a voksomat. Kitűnő volt a méret, a fazon és valóban, most már végre megfelelő motorja is volt hozzá.
